Fotógaléria
Kapcsolat
Székhely: 7400 Kaposvár, Damjanich utca 8-10
Iroda: 7521 Kaposmérő, Rákóczi u. 27.
Telefon: 30/718-8655
E-mail: somogyifjusagaert@gmail.com
Tisztelettel és barátsággal köszöntöm a kedves látogatót a Somogy Ifjúságáért Egyesület honlapján. Bízom benne, hogy a weboldalunk értékes és hasznos információval szolgál Önnek is.
Egyesületünk, Somogy megyében működik, s alakuláskor a nevének megfelelően a megyében élő, tevékenykedő, tanulmányait folytató, dolgozó, szabadidejüket eltöltő fiatalokat, illetve közösségeiket segítettük abban, hogy megismerjék jogaikat, kötelezettségeiket és a körülöttük lévő intézményrendszereket, meg élni lehetőségeikkel, életüket teljesebbé tegyék ez által személyiségük érettebbé váljon és találjanak a mindennapi életük során felmerülő problémáikra, életkorukból és élethelyzetükből adódó esetleges hátrányaikat csökkentsék, esélyegyenlőségük megteremtődjön.
Kibővült a civil szervezetek okiratsablonjainak köre
Az eddigi sablonjaink (egyesület, alapítvány, sportegyesület) most újabb, a szövetségre vonatkozó okiratsablonokkal egészültek ki. Emellett valamennyi szervezet vonatkozásában készült felügyelő bizottsági tagság elfogadására vonatkozó nyilatkozat minta is.
Az Országos Bírósági Hivatal a törvényszékekkel együttműködve dolgozta ki és tette közzé a bíróság honlapján folyamatosan elérhető okiratsablonokat, melyek a civil nyilvántartási eljárásokban történő alkalmazásuk révén jelentős segítséget nyújtanak az ügyfeleknek az egyes okiratok elkészítésében.
Az eddigi sablonjaink (egyesület, alapítvány, sportegyesület) most újabb, a szövetségre vonatkozó okiratsablonokkal egészültek ki. Emellett valamennyi szervezet vonatkozásában készült felügyelő bizottsági tagság elfogadására vonatkozó nyilatkozat minta is.
Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a sablonok használatával kiküszöbölhetőek a gyakorlatban tömegesen előforduló hibák, így a szervezetek bejegyzése egyszerűbbé és gyorsabbá válik, ezért mindenképpen ajánljuk azok használatát.
Az okiratsablonok ide kattintva érhetőek el.
http://birosag.hu/allampolgaroknak/civil-szervezetek/okirat-sablonok
Az idei évben a 20 éves fennállását ünneplő Alapítvány pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára.
2015-ben a nemzetközi Auchan az Ifjúságért Alapítvány Magyarországon 9 nyertes projektnek összesen 87.000€ támogatást tudott nyújtani. Az 2016-ban ennek a duplájáról, azaz 170.000 €-ról rendelkezhetünk.
Bővebben: https://alapitvany.auchan.hu/palyazat
Magyar Ifjúság 2020
A Magyar Ifjúság 2020 az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum jelentése, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma Ifjúságért és Sportkapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság koordinálása és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Ifjúsági Igazgatóság szakmai támogatása mellett készült el.
MEGYEI KOORDINÁTOROKAT KERESÜNK
A Nemzeti Ifjúsági Tanács proaktív önkénteseket keres megyei koordinátori feladatok ellátására
Bővebben az alábbi linken olvasható:
http://www.ifjusagitanacs.hu/hirek/megyei-koordinatorokat-keresunk2
Megjelent az EFOP menetrend
A Kormány 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról.
A menetrendet tartalmazó közlöny letöltése az alábbi linkről lehetséges:
http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK16015.pdf (757.oldaltól)
Közösségfejlesztési feladatokra hirdettek pályázatot
Közösségfejlesztési folyamatok módszertani támogatására hirdettek európai uniós forrásból 3 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot, amelyen a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, a Nemzeti Művelődési Intézet és az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet konzorciuma vehet részt.
A három évre szóló 3 milliárdos keretből a konzorcium kidolgozza azt a módszertani keretet és működteti azt a mentorhálózatot, amelynek segítségével hatékony közösségfejlesztési programok működhetnek a jövőben országszerte.
Hoppál Péter jelezte, hogy a módszertani segédlet kidolgozása után a települések konkrét, helyi közösséget fejlesztő programok megvalósítására pályázhatnak: a városoknak mintegy 16 milliárd, a községeknek majdnem 11 milliárd, a megyei jogú városoknak csaknem 5 milliárd forintos keret áll majd rendelkezésre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) éves fejlesztési keretéből meghirdetendő kiírásokban.
AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE FELHÍVÁSA A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP CIVIL JELÖLTÁLLÍTÁSI RENDSZERÉBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE
Tájékoztatjuk a civil szervezeteket, hogy megjelent az emberi erőforrások minisztere felhívása a Nemzeti Együttműködési Alap civil jelöltállítási rendszerében való részvételre.
A Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet 20-25. §-ainak előírásai tartalmazzák a civil jelöltállítási rendszer szabályait.
A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: NEA) civil jelöltállítási rendszerébe jelentkezhetnek azok a civil szervezetek (a 2011. évi CLXXV. törvény szerinti egyesület, alapítvány, illetve szövetség), amelyek országos (legalább 7 megyére kiterjedő) és területi (amely működésének kiterjedése a helyi kiterjedést meghaladja, de nem éri el az országos szint követelményeit) működési hatókörrel rendelkeznek (az EPER-ben nem „helyi” működési szinttel regisztráltak).
Az elektori jelentkezést az emberi erőforrások minisztere felhívásában szereplő módon az EPER-ben lehet beadni:
A www.eper.hu oldal szolgál a regisztrációhoz, valamint a regisztrált felhasználók belépésére.
Az emberi erőforrások minisztere felhívásával kapcsolatos további információkért kérjük, keresse fel a www.civil.info.hu honlapot.
Felhívjuk a civil szervezetek figyelmét, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap civil jelöltállítási rendszerében történő részvétel csak a 2016. február 24. napjáig hiánytalanul teljesített bejelentkezés elfogadását követően lehetséges.
Forrás: civil.info.hu
Az alábbi linken találhatók hasznos információk:
Megjelent az Ifjúsági programokat támogató felhívás
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Ifjúsági programok támogatása” című (EFOP-1.2.2-15 kódszámú) felhívás.
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1 milliárd forint.
Jelen felhívás keretében a felhívás 4.1. pontja szerinti civil (főtevékenysége TEÁOR 8899 vagy TEÁOR 9499) és egyházi szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet: (GFO kód: Egyéb szövetség 517; Egyéb egyesület 529; Egyéb alapítvány 569; Vallási tevékenységet végző szervezet 525; Bevett egyház 551; Elsődlegesen közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személy 552; Elsődlegesen vallási tevékenységet végző belső egyházi jogi személy 555; Egyházi szervezet technikai kód 559).
A támogatási kérelmek benyújtása 2016. március 7-től 2018. március 7-ig folyamatosan lehetséges.
Március 24-én megjelent a Magyar Közlönyben az új Európai Uniós költségvetési időszak legjelentősebb fejlesztési csomagjának az idei GINOP pályázatoknak a kerete és menetrendje.
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közleményt adott ki miszerint a Nemzeti Együttműködési Alap 2015. évi működési és szakmai pályázati felhívásai esetében a beadási határidők egy héttel meghosszabbításra kerültek.
A pontos időpontok letölthetőek az alábbi linkről:
Cím: 7400 Kaposvár, Damjanich utca 8-10.
Telefon: +36 30/718-8655
© 2024 Somogy Ifjúságáért Egyesület - Minden jog fenntartva.